W3vina.COM Free Wordpress Themes Joomla Templates Best Wordpress Themes Premium Wordpress Themes Top Best Wordpress Themes 2012

Categorized | Dzsukel

[Qristina Zavačková] Gyámoltalanok és veszedelmesek

„Ti, cigányok, soha nem álltok ki magatokért! Ez a bajok fő oka” – bólintott a gádzsó professzor nyomatékkal. A romák helyzetéről és körülményeik javításához szükséges tennivalókról vitáztunk.

gyamoltalanok_felelmetesek

„Nem tesztek semmit azért, hogy változtassatok a helyzeteteken, passzívak vagytok minden tekintetben!” A mindentudók magabiztosságával bólogatott saját magának. Bő tizenöt percig beszélt. Reszelős hangja totál frusztrálttá tett.

„Elnézést kérek uram, de ellent kell mondjak. Érvelése hibás logikán alapszik! Nem azért vagyunk passzívak, mert nem akarunk tenni semmit. Nap mint nap szembe kell néznünk a gyűlölet, az elnyomás és a kirekesztés különböző formáival, talán nem meglepő, ha emiatt úgy érezzük, hogy nem tehetünk semmit. Hogy lehet hatékonyan fellépni az elnyomás ellen üres hassal, víz és megfelelő ruházat nélkül? Nem is beszélve az ilyen tudálékos zagyvaságokról, amilyet önhöz hasonló tudósok képviselnek, akik tulajdonképpen csak bábuk a politika sakktábláján!” – kiáltottam neki szinte fröcsögve.

A professzor arca kipirult, szája résnyire szűkült és remegett. Meredten nézett rám egy pillanatig, aztán kibökte: “Nem kell ennyire agresszívnek lennie!”

Mámi mindig azt mondta, hogy a cigányok soha nem lehettek önmaguk. Mindig azok voltunk, akiknek mások elképzeltek minket. Egy társadalmi konstrukció, egy sztori a nagy világmagyarázatban, ami az egyenlőséget hirdeti, de amibe valahogy, tán korábbi vándorló életmódunk miatt, mi nem férünk be, nem lehetünk polgárai, nem lehetünk egyenlőek, mert szerintük mi mások vagyunk. Ez a polgári egyenlőség mítosz nem létező történelmi és jelen idejű valóságot tételez olyan egyéneknek, akiket sose kezeltek egyenjogú állampolgárként.

Sajátos kettősségben létezhetünk: túl passzívak vagyunk, hogy segítsünk magunkon, de agresszívek és veszélyesek vagyunk, ha felvesszük a kesztyűt. Röviden passzív agresszívek vagyunk. A “cigány” politikai célú etnicizálása nem csupán rossz szokás, de kimondottan veszélyes és káros. Éljünk bárhol, bármelyik országban, mindig a többségiek ellentéteként vagyunk beállítva. Nem csupán “mások” vagyunk, de folyton a politikai csaták kereszttüzébe állítanak minket, és éppen ezért vagyunk utálatosak mások szemében.

“Aki nem velünk, az ellenünk”

Mint a Benjamin Franklin effektus: gyűlöljük azokat, akikkel rosszul bánunk. Ha bűntudatunk van egy személlyel vagy csoporttal való bánásmódunk miatt, és emiatt sérül a saját jóságunkról alkotott képünk, az agyunk kimondottan ügyesen megoldja a helyzetet: megkülönböztetjük, akivel méltatlanul bánunk. Foszd meg hát emberi mivoltától, már nem is kell, hogy rosszul érezzed magad!

A romákat következetesen értéktelen, primitív ösztönlényként állítják pellengérre, akiket fallal kell körülvenni, hogy a többiek biztonságban legyenek. Ez a szemlélet a „cigányt” agresszorként vési a társadalmi tudatba, aki viszont passzív, ha a rossz körülményekkel szemben kellene cselekednie, amiben él.

“Azt mondják, mi így szeretjük” – magyarázta Baba Edita egy nap. „A gádzsók szerint szeretünk a sárban hemperegni, mint a disznók. Szerintük büdösek és ostobák vagyunk, úgy élünk, mint az állatok, és még élvezzük is.”

Eszerint a vélekedés szerint a nyomorúságunkat csakis magunknak, passzivitásunknak köszönhetjük. És persze eszünk ágában sincs helyzetünkön változtatni. Ezzel együtt azt is mondják, túl agresszívak vagyunk ahhoz, hogy bármilyen segítséget elfogadjunk.

Ez az ellentmondásos kép a “vándorló cigány” konstruált ideájából ered. A romák régóta sablonos, egyoldalú és kiszámíthatóan szimbolikus karakterei az európai történetmondásnak. Feltűnnek egy rövid időre, aztán eltűnnek az ábrázolt világból – anakronisztikus szereplők a modern társadalomban. Letűnt metaforák, elcsépelt narratívák kellékei csupán. Vademberek, céltalanok, ostobák és érdemtelenek a teljes jogú társadalmi tagságra. A brit jog a XVI. században még genetikailag idegen közösségként, míg háromszáz évvel később már viselkedésünk alapján jellemezhető csoportként határozott meg bennünket. Vélt idegenkedésünk a területi kötődés és a magántulajdon iránt abban a következtetésben összegződik, hogy képtelenek vagyunk, és nem is akarunk beilleszkedni a nemzetállami keretekbe.

Ezek a nézetek napjainkban is meghatározzák a politika és a közvélemény roma képét. Genetikailag és társadalmilag továbbra is túl különbözőek vagyunk a nem romákkal való együttéléshez – mondják. Továbbra is érdemtelenek vagyunk rá, hogy a társadalom teljes jogú tagjai legyünk, ezért fallal elválasztott gettókban a helyünk – sulykolják. Gyermekeinket elkülönítik az iskolákban. Az alapvető emberi szükségletekhez való hozzáférés is tilos számunkra.

Bibi Lemija szerint a romák nem közömbösek a szenvedéseik iránt, hanem türelmesek. “Megpróbáltak kiírtani minket, mint a patkányokat, mert úgy is tekintenek ránk.  De a patkányok okosak és szívósak! Életben maradnak víz nélkül, túlélik a mérget, és úgy úsznak mint a halak! Mi is ilyenek vagyunk! Bárhol megélünk, és bármit túlélünk. Cigánynak hívnak minket a nyelvükön, mintha csak azt mondanák, patkány, patkány! Én nem cigány vagyok, hanem roma!”

Elegem van abból, hogy türelmes legyek. Elegem van abból, hogy eltűrjem a szurkálódásokat, és ha kiállok magamért, akkor agresszívnek mondjanak. Talán ez nem is agresszió. Hanem ellenállás.

Qristina Zavačková

via Golden-zephyr blog

Comments are closed.

Videó