W3vina.COM Free Wordpress Themes Joomla Templates Best Wordpress Themes Premium Wordpress Themes Top Best Wordpress Themes 2012

Categorized | Csorel

Miért lesznek buddhisták a romák? [Népszava]

A sajókazai dr. Ambédkar Gimnázium a második esély iskolája. Diákjai túlkoros cigány fiatalok, akik kihullottak a hagyományos oktatási rendszerből. Derdák Tibor igazgatóval többek közt arról beszélgettünk, miért szűköl munkájuk láttán a Jobbik és hogyan kell ellenszélben hajózni.

derdak

Derdák Tibor
FOTÓ: K 2 PRESS

Harminc éve ismerem. Valaha azt írtam róla: “olyan, mint kovász – ahol föltűnik, mozgásba jönnek a dolgok”. Ténykedését a Dunántúlon kezdte, ahol oktatási hálózatot hozott létre – élén a Gandhi Gimnáziummal – halmozottan hátrányos helyzetű cigány gyerekek számára. Székhelyét 2007-ben Borsodba tette át. Mint mondja, ott keményebb szelek fújnak, de nagyobb a szükség. Az újságírók rendre megkérdik tőle, vajon egy fővárosi, jól szituált család sarja miért tekinti hivatásának a romák felzárkóztatását? Szerinte ez csak a magyar társadalomban furcsa, a Lajtától nyugatra nem számít különlegességnek. Azt is hozzáteszi, hogy ez a sokak számára riasztó világ annyira színes, szórakoztató, vonzó életet biztosít, nem is érti, mások miért nem próbálják ki.

– Mit jelent az, hogy “Borsodban keményebb szelek fújnak”?
– Egy aprófalvas, szétszabdalt vidéken eleve nem könnyű talpon maradni. Kezdetben egészen pici falvakban is voltak iskoláink, de nem lehetett őket fenntartani. Sajókazán és Alsózsolcán tudtunk meggyökeresedni, Rakacáról mikrobusszal hozzuk a tanulókat, másképp nem tudnák megoldani a közlekedést, és idejárnak most az ózdi diákjaink is. Az ózdi iskolát azért kellett bezárni, mert túl nagy volt az érdeklődés, és a Jobbik vezényszavaira hallgató helyi elitnek szemet szúrt, hogy ha ott tanulnak a cigányok, abból baj lesz.

– Miért baj, ha egy cigány tanul?
– A helyi elit szerint a tanult cigány “okoskodni” kezdhet, ami veszedelmes. Rendkívül erős a hierarchia, ezzel újra meg újra meg kell küzdeni. Például az edelényi polgármester kedvenc vesszőparipája, hogy “jönnek ezek a rózsadombi jogvédők, de mi élünk itt, mi tudjuk, ki mennyit ér, kivel hogyan kell bánni”. A mi megjelenésünk felbolygatja az ügyeket, és nyilván fájdalmas lehet, ha osztozni kell az élettéren olyanokkal, akik más véleményen vannak. Sombor Judit teljes interjúja Derdák Tiborral itt olvasható.

Forrás: Népszava

Comments are closed.

Videó