W3vina.COM Free Wordpress Themes Joomla Templates Best Wordpress Themes Premium Wordpress Themes Top Best Wordpress Themes 2012

Categorized | Dzsukel

[Király Gábor] Még legalább egy nemzedék

1996-ban kérdeztem egy szocialista képviselőt, hogy miért nem foglalkoznak a cigányság problémáival. Azt mondta, aki előveszi ezt a kérdést, az elbukja a mandátumát.

generations

A szocializmus nem volt túl kegyes a cigányokhoz, de a meghirdetett és működő egalitariánus eszme a fű alatti szegregáció ellenére is alkalmas volt arra, hogy ne engedje az ésszel és húsz körömmel iskolázottságot szerző cigányok leminősítését. A magyaroknak megvolt a lehetősége az iskolázottság megszerzésére, és az ország lakossága élt is a lehetőséggel. A nyolcvanas évek végére nemcsak hogy a középiskolai végbizonyítványt szerzettek száma volt jelentős, de még nagyobb eredmény, hogy azok száma, akik a nyolc általános iskola elvégzését tervezték maximális célnak, szinte elenyésző volt. Az utolsó lépés előtt állt az ország, hogy végre a cigány gyerekek se kerüljenek automatikusan olyan nevelési tanácsadó elé, aki értelmi fogyatékosnak minősíti őket.

Mert ez volt a szocialista rendszer végső védőbástyája a cigányok iskoláztatása, végsősoron a többségi társadalomba való egyenrangú beilleszkedése elleni harcban. Aztán jött a rendszerváltás, hétszázezer munkanélküli – és ez a cigányságot pár év alatt visszazuttyantotta a harmincas évekbe.

Azóta eltelt 25 év. S mert se a szabaddemokrata, se a szocialista politikusok nem érezték úgy, hogy a magyar lakosság több mint 7%-a érdemes lenne kiemelt figyelemre – sőt, azt se, hogy bármiféle figyelemre érdemes lenne -, felemelkedhetett egy olyan politikai erő, amely kifejezett céljaként jelölte meg a cigányság kriminalizálását. Ehhez jó alapozással szolgált az első MDF-es kormány, benne, majd később vezetőjeként a szalonnáci Boross Péter, és az MDF tagságában és vezetésében lappangó neonáci csürhe.

Később, a szocialista-szabaddemokrata kormányok kollaborálása, hadd ne mondjam, hogy védelmező jóindulata segítette a kisgazda, miépes, majd jobbikos banditák felemelkedését. Eközben az államigazgatást, az önkormányzatokat és a bíróságokat fokozatosan, még ellenzékben meghódító Fidesz mindent megtett, hogy a Jobbik erőre kaphasson.

Így került elsőrendű témaként a közvélemény terítékére a cigányság helyzete, természetesen csakis negatív összefüggésben, kiemelve azokat a bűncselekményeket, melyeket bizonyítottan cigányok követtek el, és tették ezeket zászlójukra tűzve bevált kifejezéssé a cigánybűnözés kifejezést.

Amit nehéz megérteni, de megmutatni, és elemezni érdemes lenne, hogy a cigányok gettókba szorítása mennyiben járult hozzá az évszázados előítéletek, és a polgárok gyakran valós, cigányokhoz kötődő negatív tapasztalatainak megkövesedéséhez, mert az kétségtelen, hogy ezzel a negatív szemlélettel nemcigány magyar lakosság szinte 100%-ban fertőzött.

A probléma nagyon jól látszott már az 1758 és 1779 között kiadott helytartótanácsi rendeletek folyamatában is, ahol előbb megpróbálták a cigány népnév használatát törvényen kívül helyezni, de maguk is rákényszerültek, még ha farizeus módon is, “a korábban cigánynak nevezettek” kifejezés használatával.

A rendszerváltás idején adódott volna lehetőség. Amerikában a négerek dolgában nem volt ekkora gond, mert a négerség elég szembeszökő ahhoz, hogy anélkül lehessen egy pozitív diszkriminációt alkalmazni, hogy rá kellett volna kérdezni egy jelöltnél, hogy ő néger-e vagy sem. A cigányokkal más a helyzet. Van közülük, akin látszik, van akin nem. A liberális gondolkodás – főként itt, Európában – a náci népirtások óta és okán sikoltozva ódzkodik attól, hogy valakit a származása alapján soroljon csoportba. És abban igazuk volt, hogy nem helyes összeírni a cigányokat. Nem azért, mert az nem lett volna célravezető egy pozitív diszkriminációs rendeletsorozat kedvéért, hanem azért, mert egyszer csak – annak ellenére, hogy a hetvenes évekre már mind azt hittük, hogy ez sohase ismétlődhet meg – valahonnan a csatornából előbújt egy kormányerő és egy vele szoros szövetségben álló fajgyűlölő párt, amely egészen biztosan nem pozitív diszkriminációs céllal vette volna kezébe ezeket a listákat.

Mindenesetre most ott állunk, hogy a kormány és csatlósai minden erejükkel ráerősítenek a cigányok irányában táplált előítéletekre, és ezek ellen védekezni lehetetlen. A cigányokban nincs elég erő, a nemcigány magyarokban nincs akarat arra, hogy épelméjű megoldásokat találjanak lehetővé tehetni ennek a sokat szenvedett népcsoportnak, hogy szellemi- és létbiztonságát megalapozhassa.

A XXI. században pedig annyival könnyebb a helyzetünk, mint a XVIII.-ban. Könnyebben és célirányosabban juttatható el az emberekhez az oktatás, a kultúra, és általában véve minden információ. Nincs ma olyan magyar állampolgár, akinek ki kellene esnie a társadalmi életből, és mégis, a cigányok a saját nemzetiségi önkormányzataik léte ellenére, kénytelenek saját társadalmat fenntartani, felépíteni, mert a többségi társadalom nem hajlandó azokat az információs javakat rendelkezésükre bocsátani, melyeket a nemcigány állampolgárok saját erőfeszítés nélkül megkapnak.

Soha nem fog végetérni ez a halálos szembenállás, ameddig a törvény minden szigorával rá nem kényszerítik az iskolákat az integrált oktatásra, ameddig azonos végzettségű cigány embert csakis akkor vesznek fel dolgozni, ha senki más nem jelentkezik.

Azzal, hogy a cigánygyereket butának, taníthatatlannak, a felnőttet kikerülendő, megvetendő személynek, bűnözőnek nevezi ki az állam, semmi mást nem lehet elérni, mint azt, hogy egy fajgyűlölő kormány el fogja végezni a cigányok összeírását és később a lakosság lelkes asszisztálása mellett az országból való elűzését, gettóba, önálló megyébe zárását, vagy a fizikai megsemmisítésükre tett lépések megtételét.

Ma még jól állunk, egyenlőre még csak az éhenhalasztásukról történtek intézkedések.

Király Gábor

 

Hell István riposztja Király Gábor írására:

Két megjegyzés

1. a “szocializmusban” nem volt fű alatti a szegregáció, hanem nagyon is nyilvános volt, és egyértelmű. A mai roma szegregáció csupán töredéke az akkorinak. Ennek a következménye, hogy a cigányság százezres tömegei szakképzettség nélkül, jelentős részben funkcionális analfabétaként érték el a rendszerváltást, és szinte mindannyian munkanélküliek, segélyre szorulók lettek. Más kérdés, hogy a szocialista “közmunka” helyszínei – az állami tulajdonú gyárak, bányák, építőipari vállalatok, és a szintén az állam által pártfogolt termelő szövetkezetek – ennek ellenére nagy tömegekben foglalkoztatták a “brazil gépsorokat” és a fekete vonatok népét, minden iskolázottság nélkül.

2. a “cigánybűnözés” nem a rendszerváltás után került felszínre, és nem a nácik honosították meg. A “cigánybűnözés” (és ennek megfelelően a “cigányvonalas bűnüldözés”) hivatalos használatban volt a Rákosi- és a Kádár-korban. Ma csak náci szóvirág, de a “szocializmusban” dermesztő valóság volt.

Plusz egy: semmi szükség származás szerinti előnyös megkülönböztetésre (ezt jelenti a hülyén magyarra fordított affirmative action, a “pozitív diszkrimináció”). Bőven elég volna az alacsony státuszú – szegény, aluliskolázott, munkanélküli – családokra koncentráló szociálpolitika, oktatáspolitika, foglalkoztatáspolitika, egészségügy. Semmi szükség rá, hogy etnikai kvóták alapján jöjjön a segítség, hiszen abból kimaradnának a nem cigány rászorulók (holott a szegények többsége nem roma), viszont a kvótákat gyorsan betöltenék a jobb helyzetben élő, jobb érdekérvényesítési képességekkel rendelkező, iskolázottabb romák. A nem cigányokra pedig zárt szám (numerus clausus) vonatkozna.
Dixi.

Comments are closed.

Videó