W3vina.COM Free Wordpress Themes Joomla Templates Best Wordpress Themes Premium Wordpress Themes Top Best Wordpress Themes 2012

Categorized | Csorel, Prikezsia

Jogerősen is börtönt kapott a melegeket és romákat verő gárdista [Index]

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék is bűnösnek találta közösség tagja elleni erőszak bűntettében azt az öt férfit, akik a 2013-as Budapest Pride felvonulás után homofób és rasszista megjegyzések közepette bántalmaztak három férfit – közölte a sértetteket képviselő Háttér Társaság. Az egyik gárdista letöltendő börtönt kapott. A bíróság szerint nem csak a bántalmazás, de a nagyobb csoport tagjaként homofób rigmusok skandálása sem jogszerű, mivel az riadalomkeltő. Az ítélet jogerős.

gardabakancs

Négy évvel ezelőtt, 2013. július 6-án Derdák Tibor, Orsós János és Glonczi László a Budapest Pride-ról tartott hazafelé, amikor a Nyugati tér közelében egy 20-30 fős fekete ruhás, katonai alakzatba rendeződött ellentüntető csoporttal találták szembe magukat. Először útjukat állták, majd mindhármukat megverték “Buzik vagytok! Cigányok vagytok!” felkiáltások kíséretében. Az elkövetők a támadást követően a Nyugati téren egy nagyobb csoport ellentüntetőhöz csatlakoztak, és homofób rigmusokat skandáltak.

A nyomozás során kiderült: valamennyi elkövető a jogerősen betiltott Magyar Gárda utódszervezetének, az Új Magyar Gárda Mozgalomnak a tagja, ketten közülük vezető beosztásban.  A rosszízűen indult eljárásból szappanoperaszerűen hömpölygő büntetőper lett, de tavaly novemberben megszületett végre az elsőfokú ítélet: öt gárdistát bűnösnek találtak közösség tagjai elleni erőszakban és testi sértésben. Ketten letöltendő börtönt kaptak.

A most zajló másodfokú eljárásban Fővárosi Törvényszék az elsőfokon eljáró bírósághoz hasonlón minden kétséget kizáróan bizonyítottnak látta, hogy a vádlottak elkövették a bántalmazást, és annak indítéka a sértettek szexuális irányultsága, illetve etnikai hovatartozása voltak.

Orsós János, az egyik sértett így értékelte a bíróság döntését:

“Örülünk, hogy a bíróság bűnösnek találta az elkövetőket, de ez sem feledteti velünk azt, hogy a rendőrök a helyszínen futni hagyták az elkövetőket. Ha nem romákról és melegekről van szó, biztos nem így járnak el.”

A teljes cikk ott olvasható.

Forrás: Index

 

Comments are closed.

Videó

Roma Sajtóközpont a Facebookon