W3vina.COM Free Wordpress Themes Joomla Templates Best Wordpress Themes Premium Wordpress Themes Top Best Wordpress Themes 2012

Categorized | Dzsukel

[Glonczi Ernő] Egy cigány ember Londonban #2

“Oh! You are hungry!”- mondják olyan hangsúllyal, mintha ez minden további kérdést megmagyarázna. “Hát persze, így már minden világos, mért nem ezzel kezdted?”

“Én nem elmenekültem Magyarországról, a saját hazámból – ahol mellesleg idegenként üldöznek és halálraítéltek – hanem kimenekítettem magammal egy darabot abból a kultúrából, amire valaha büszke volt a világ, manapság azonban pont otthon már nincs rá kereslet, mert a vészjós tömegpszichózis általános méreteket öltött. Bár már nem vagyok rá büszke, de soha sem tagadom meg, hogy magyar vagyok és cigány.”

Glonczi Ernő naplója – 2. rész

augusztus 15.

Ebben a kisvárosban dolgoztam tegnap. Egy boldog kis családot költöztettünk a település egyik végéből a másikba, és közben végig egy régi sláger refrénje szólt a fejemben: “village people, they are happy people…they are happy people, very happy people”. Buta kis sláger, de ott és akkor nagyon a helyén volt.

glonczi_erno008_kisvaros2

Én az elején nem igen mértem fel a munka mennyiségét, elvégre mi minden férhet el egy ilyen kis aranyos házban… Hát mit mondjak, a teherautónak négyszer kellett megfordulnia. A munka kemény volt, a tempója gyors. A verejték alul-felül kivert minket, de nem volt megállás. A legelején egyértelművé tettem a helyzetet, nekem egy főnököm van, csakis és kizárólag ő kérhet meg bármire, ha bárkinek gondja van bármivel, én csak rajta keresztül vagyok elérhető.

Bárki kérdezni (mindig így kezdik) vagy kérni (így folytatják) akart tőlem valamit, például, hogy ne a (könnyű) dobozokat hordjam ki a kocsihoz, hanem a (kevésbé könnyű) mosógépet, szekrényajtót, vagy ilyesmit, én csak mosolyogtam, és annyit mondtam: sorry, I am from Hungary. Ez mindig hatásos. “Oh! You are hungry!”- mondják olyan hangsúllyal, mintha ez minden további kérdést megmagyarázna. “Hát persze, így már minden világos, mért nem ezzel kezdted?” A szomszéd házból valaki más is átnézett, és ő is meg akart valamit jegyezni nekem, mire a házbéli még időben figyelmeztette: “Oh, no, no, he is hungry!”. Nem cáfoltam meg, nem javítottam ki, igaz, amit mondott, csak kicsit másképp igaz. Helyette elmondtam, hogy minden a kocsin lesz, de az én “bossom” nekem azt mondta, hogy most “only boxes”! Ebben aztán mindenki megnyugodott.

A munkamorál abszolút munkáscentrikus. Nekem ez volt a nap csúcsa. Attól kezdve, hogy a “boss” kiejti a száján, hogy “lunch time”, senki nem nyúl többet egy ujjal sem semmihez, akkor sem, ha összedől a ház, vagy becsap a villám. Mert a lunch time, az lunch time.

Venus-de-MiloA ház asszonya igazándiból a nap végére tartogatta a nagy ászt, reménykedve tán, hogy ebéd után jobban szót értünk. A kertben díszelgő műalkotásokra mutatott, hogy már csak azok maradtak. Ránéztem a bossra, hogy ezt most komolyan gondolja? Mire ő némán bólintott, hogy szívás, de igen.

Az első valami megnevezhetetlenül ronda tömör kődémon volt, és majdnem derékig ért nekem. Persze, ketten tettük fel a kocsira, de a derekam így is tiltakozott. Az utolsó egy gipszbe öntött másolat volt, amit különösen féltett a gazdája, aggódva kísért minket egészen a kocsiig.

– Oh, how wonderful! Venus de Milo. – nyögtem ki mosolyogva.
– Yeah… – lepődött meg a hölgy.

Aztán miután már minden fent volt, egymásra néztünk és rossz angolsággal mosolyogva megjegyeztem:
– The art is heavy.

Láttam, hogy pontosan érti, mire gondolok.
Ez viszont engem lepett meg.

***

Kapcsolódó cikk:

[Glonczi Ernő] Egy cigány ember Londonban #1

 

Comments are closed.

Videó