W3vina.COM Free Wordpress Themes Joomla Templates Best Wordpress Themes Premium Wordpress Themes Top Best Wordpress Themes 2012

Categorized | Prikezsia

Erőltetett menet – a Roma Ellenállás Napjának háttere

Ez az írás a Roma Ellenállás Napjáról szól. Kérdéseket tesz fel, anélkül, hogy azokra kielégítő választ találna.

A holokausztról szóló ismeretek sokáig az áldozattá válás, az elnyomás, szenvedés értelmezésében működtek. Egy ideje elmozdulás tapasztalható e téren: a túlélés, az ellenállás, a szembeszállás topikja kerül előtérbe. Nagyon helyesen. El kell temetni a holtakat, tovább kell lépni, a történtekből erőt kell meríteni, ha nem a traumát és következményeit akarjuk átörökíteni az utókorra. Egy új narratíva, a történtek újraértelmezése nem az emlékezet ellen szól, sőt, sokkal inkább az emlékezés új, felszabadító erejű megélését teszi lehetővé.

Számtalan visszaemlékezés, történet, eseménymorzsa adhat alapot bármely megtörtént esemény új nézőpontba helyezéséhez.

Bárki, aki szeret történeteket, bármilyen történetet mesélni, vagy hallgatni, pontosan tudja, hogy nincs ugyanaz a fabula kétszer. Hol szürkébb, hol színesebb a sztori, telítődik az elmúlt elbeszélések atmoszférájával, a mások által elmesélt egyedi ízekkel, érzésekkel, hangulatokkal. Ki ne tudna gyermeki önmagáról olyan történetet első szám első személyben, amire lehetetlen éppen neki emlékeznie? Ha egy széles nyilvánosságot kapott történetről van szó, az elbeszélt valóságba beépülnek az interneten, tévében, rádióban beszívott narratívák és metanarratívák is.  Nem árt azonban, ha az ilyen történeteknek van alapja. Csak így hiteles, csak így megélhető, csak így továbbadható.

A mítoszok más lapra tartoznak. A Kalevala, vagy a Csodaszarvas legendáját (vele a magyar őstörténetet) csak kevesen kezelik történeti igazságként. Van persze egy sor így-úgy dokumentált, viszonylagosan alátámasztott történelmi esemény, amit ha nem is teljes valójában ismer, de elismer az utókor. A kalandozások korát, az Árpád-háziak tetteit, a tatárjárás eseményeit, Mátyás király presztízsét aligha lehet kétségbe vonni. Legfeljebb a történések teljesen pontos ismerete hiányzik. Vannak ugyanakkor kevéssé alátámasztott históriák. Dugovics Titusz hőstette például zavart okoz az emlékezetpolitikában és méginkább a hétköznapi történeti emlékezetben. Merthogy nem létezett. Nem a tett – olyan bizonyára több is – hanem a szereplője, a maga konkrétságában.

És akkor helyben vagyunk, tárgyunkra térhetünk. A Roma Ellenállás Napjának magalapozó topikja, 1944. május 16-a, a hősi roma ellenállás Dugovics Titusza eddigi ismereteink szerint.

***

A Roma Sajtóközpont, amely megalakulása óta egyik legfontosabb témájának tartja a roma holokausztot, Magyarországon elsőként könyvet is jelentetett meg erről, 2015 tavaszán szembesült először a Roma Ellenállás Napjának történetével.

Amatőr kutatómunka kezdődött. Feltúrtuk az online világ legmélyebb bugyrait, kattintottunk, keresgéltünk napokig, hetekig, hónapokig. Semmi megbízható információt nem találtunk, csupán azt a pár soros információt, amiről ez a nap, május 16-a elhíresült.

A közkézen forgó történet a következő: 1944. május 16-án hajnalban (egyes helyeken május 15-én este), a lágerőrök/az SS tagjai körbevették az Auschwitz-Birkenaui láger cigány részlegét, hogy gázkamrába hajtsák az ott fogvatartottakat. A cigányok azonban ellenálltak, és a kezük ügyébe kerülő eszközökkel, kövekkel, kezdetleges fegyverekkel, késekkel nekiszegültek a hatalomnak, majd az SS visszavonult. Egyes verziók szerint összecsapásra került sor, és több ember életét vesztette. Ezen alapul a Romani Resistance Day, azaz a Roma Ellenállás Napjának emlékezete.

A tavalyi évfordulón a korábbinál is szélesebb körben emlékeztek roma szervezetek, de még állami hivatalok is, sőt, május 16-a immár nemzetközi eseménnyé vált, számos országban sokadik éve tartanak e napon megemlékezéseket.

Úgy érezzük, van felelősségünk május 16-a pontos feltérképezésében, ezért e sorok írója tavalyelőtt novemberben részt vett a Tom Lantos Institut és a Phiren Amenca roma ifjúsági szervezet közös, három napos képzésén is, hogy ismereteket szerezzen a témában. Nagyszerű csapat jött össze, és egyes meghívott előadók egészen jó szemináriumokat tartottak, de ez nem mentette a tényt, hogy a szervezők kérdésre megerősítették, egyetlen történetileg hiteles forrásmunkával sem rendelkeznek a kérdéses napról.

Több tucat internetes hivatkozás átnézése következett, majd szakkönyvek beszerzése, bibliográfiák áttekintése. Az eredmény: körkörösen egymásra hivatkozó, nagyjából azonos tartalmú, rövid szövegvariánsok. Eltérés az összecsapás tényében, illetve annak intenzitásában van. Egyes szövegek csak a kezdetleges eszközökkel való felfegyverkezést és passzív ellenállást említenek, mások komoly, emberéleteket követelő, véres összecsapásokról is beszámolnak.

A szövegek túlnyomó többsége semmilyen hivatkozást nem tartalmaz, néhányban megtalálható a „túlélők, szemtanúk elbeszélése alapján” kitétel, persze a túlélők és elbeszéléseik megnevezése, fellelhetősége nélkül.

Miután áttekintettük az online és nyomtatott szakirodalom jelentős részét, felkerestünk három történeti kutatóközpontot.

A holokauszt kutatás területén egyik legrégebbi, tekintélyes Auschwitz Múzeum (Memorial and Museum Auschwitz-Birkenau) kutatási központjának igazgatójával, Piotr Setkiewitz-cel először telefonon beszéltünk. Azzal kezdte, hogy mi vagyunk az első szervezet, aki megkereste őket az ügyben. Majd óvatosságra intett minket, mondván, egy igen érzékeny témában kutakodunk. Kérdésünkre elmondta, hogy május 16-ával kapcsolatban csak nagyon kevés történeti adat áll rendelkezésre, és nincsenek egymástól független források, melyek az elterjedt történetet alátámasztanák. Kérdéseinket írásban is feltettük, melyre két, magyarázat és forrásmegjelölés nélküli visszaemlékezést küldött lengyel és angol nyelven. Az egyik Tadeusz Joachimowski lengyel politikai fogolyé, a birkenaui cigánytábor írnokáé, a másik Georg Bonigut SS-tiszté, aki a táborrész (és Joachimowski ) parancsnoka volt az idő tájt. E vallomásokra még visszatérünk.

A több mint harmincmillió dokumentumot őrző International Tracing Service nemzetközi keresőszolgálat nem tudott érdemben válaszolni a kérdéseinkre. Olyan sok kérésük van feldolgozás alatt, hogy legkorábban évek múlva tudnának foglalkozni az üggyel.

A Neuengamme-i Koncentrációs Tábor Emlékhely sem tudott érdemi információval szolgálni május 16-ával kapcsolatban. Őket azért kerestük meg, mert a Romédia Alapítvány 2014-es, Mihai-Alexandru Ilioaia által írt, valamint a lényegében azonos szövegű, 2015-ös cikkében, amit Bársony Kata jegyez, szerepel, hogy Bársony János kutató szerint 2006 novemberében az egykori koncentrációs tábor területén létrehozott múzeumban döntöttek úgy a témában érintett szervezetek, hogy május 16-áról, mint a Roma Ellenállás Napjáról emlékeznek meg. Az emlékhely képviselője arról tájékoztatott, hogy 2006 decemberében volt egy roma holokauszt konferencia, amelyen Bársony János és (felesége) Daróczi Ágnes is részt vett, több információval azonban nem rendelkeznek. Az 1944. május 16-i eseményekre vonatkozó kérdésünkre nem válaszolt.

Egy az Ombudsmani Hivatal által a Roma Ellenállás Napja kapcsán megtartott rendezvényen megkérdeztük Bársony Jánost – akinek a neve gyakran fölbukkant kutakodásaink során –, hol találunk olyan túlélői visszaemlékezéseket, amelyek 1944. május 16-ához köthetők. A kisebbségkutatóként ismert – immár többkötetes – szerző egy 1993-as háromnyelvű könyvre hivatkozott, hogy az abban található visszaemlékezések jelentik az eredeti forrásokat.

A Memorial Book. The Gypsies at Auschwitz-Birkenau egy kétkötetes mű, mely az Auschwitz Múzeum valamint a heidelbergi székhelyű Német Szintók és Romák Dokumentációs és Kulturális Központja adott ki. Az 1674 oldalas könyv nagy részét a már említett Tadeusz Joachimowski lágerírnok által megmentett fogolylista teszi ki.

memorialbook

Ez egyébként egy egészen kivételes, legendás történet. Joachimowskinak sikerült elrejtenie a cigány tábor foglyainak nevét őrző listákat a láger felszabadítása előtt, és a háború után, az immár múzeumként működő tábor területén 1949-ben múzeológusokkal együtt ásta ki a felbecsülhetetlen értékű dokumentumokat.

A könyv folyószövege mindössze 90 oldal, egészen pontosan 30, mert három nyelven, angolul, lengyelül és németül találhatók meg ugyanazon szövegek. Egy előszó, egy bevezető a két kiadó képviselőitől (Romani Rose-tól és a Jan Parcertől), valamint egy négy (4!) oldalas tanulmány, melyről a heidelbergi roma központ egy utólag beragasztott cetlivel fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy annak tartalmával nem értenek egyet, az kizárólag a szerző (Wacław Długoborski) felelőssége.

responsible

responsible2

“Kizárólag a szerző felelős a tanulmányért. A Német Szintók és Romák Dokumentációs és Kulturális Központja a tanulmány tartalmának számos részével nem ért egyet.”

A könyv noha sovány tartalmi  korpusszal rendelkezik, tele van pontatlanságokkal, ellentmondásokkal, amik finoman szólva is gyengítik a hitelességét. Romani Rose előszavának angol nyelvű verziójában a cigány tábor foglyainak megsemmisítése augusztus 1. éjszakáján történik, míg a lengyel és német változatok a közismert dátumot, a 2-áról 3-ára virradó éjszakát jelzik. A táborban született cigány gyermekek listájában a családi név rubrikájában a fogolyszám szerepel és viszont, de ennél is méltatlanabb, hogy míg a(z igaz, nem teljesen felvállalt) tanulmányban 371 gyermek említődik, és ez is terjedt el a köztudatban, a lista viszont csupán 336 nevet tartalmaz, és nem tartják fontosnak az adatközlők feloldani az ellentmondást.

A könyvben kilenc visszaemlékezés található, de csupán egy tesz említést ellenállásról, dátum nélkül, és másodkézből. Elisabeth Guttenberger elmondja, hogy tudomása szerint a cigány tábor lakói ellenálltak a megsemmisítésnek, fémlemezekből késeket készítettek, és ezekkel valamint botokkal fegyverkeztek fel. Az elbeszélő cigány asszony egy a tábor likvidálását túlélő Zita nevű szemtanútól hallotta a történetet, aki „könnyek között mesélte el, milyen kétségbeesetten harcoltak a cigányok, mert tudták, hogy el lesznek gázosítva.” Az ellenállást géppisztolyokkal leverték – zárja a történetet Elisabeth Guttenberger – de ennek a fegyveres akciónak sincs nyoma másutt.

A felkutatott történetekben összesen három olyan elbeszélőt találtunk, akik közvetlenül részesei voltak az eseményeknek, s közülük is csak egy volt a cigány tábor lakója, és az ott történtek szemtanúja. Az akkor kilencéves, németországi Hugo Höllenreiner, aki ráadásul rendre kimarad az ellenállásnapi krónikákból, a legkevesebbet hivatkozott szereplő. Talán nem véletlen: az ő története nem tartalmaz véres összecsapást, hanem egy okosan felépített passzív ellenállás históriája.

höllenreinerA közelmúltban elhunyt Höllenreiner élettörténetét Anja Tuckermann német írónő dolgozta fel „Denk nicht, wir bleiben hier!” című regényében. A könyv dátum nélkül és mindössze három oldalt szentel az eseménynek, egy kilenc éves fiú szemével láttatva a történetet. Eszerint Hugó apja és nagybátyja volt az ellenállás főszereplője, akik a barakkon belül egyszerű szerszámokat kvázi fegyverként markolva verbálisan küzdöttek. Hangosan kiabálva tartották távol az odakint gyülekező, általuk nem látott ellenséget. Motor- és teherautózaj, trappoló csizmák, emberek tanakodó beszédfoszlányai szűrődtek be a barakkba az elbeszélés alapján; a romák fenyegető kiáltásaira a zajok megszűntek, a kintiek eltávoztak. A könyv egyes szám harmadik személyű elbeszélője valószerűsíti, hogy több barakkban is hasonlóan folytak az események, de biztosat nem állít.

Az Auschwitz Múzeum kutatási igazgatójának levelében szereplő Tadeusz Joachimowski lengyel politikai fogolynak, a birkenaui cigánytábor írnokának, és Georg Bonigut SS-tisztnek, a cigány lágerrész vezetőjének forrásmegjelölés nélküli, vallomásszerű szövegei adják a másik támpontot. A múzeum nem közölte, hol és mikor születtek ezek a vallomások, ráadásul az angol verzió mintha a google-fordítóval készült volna, pongyola, igénytelen fordítás. E vallomások nem teljesen fedik egymást, Joachimowski a cigányok felfegyverkezéséről beszél, noha maga mondja, hogy a romák éppen az ő információi alapján bezárkóztak a barakkokba. Bonigut táborparancsnok pedig saját érdemének tudja be, hogy a kiérkezett SS-különítmény visszavonult a cigánytábor barakkjaitól. Nem tudjuk meg, milyen szándékok vezérelték őket, milyen körülmények között születtek-e vallomások, és fejtegetésekbe nem bocsátkozunk, de az megállapítható, hogy a szövegek az elbeszélők felelősségét tompítják. Ennek a motívumnak a feltárása (is) a történészek dolga.

Tadeusz Joachimowski
“1944. május 15-én Bonigut (A tábor cigány részlegének vezetője és jelentéstevője) odajött hozzám, és elmondta, hogy a cigány táborral baj van: döntés született a felszámolására. A Politikai Osztálytól parancsot kapott – melyet Dr. Mengele adott át –, hogy gázzal végezzenek az összes cigánnyal. Akkoriban kb. 6500 cigány élt a táborban. Bonigut arra utasított, hogy értesítsem a cigányokat, figyelmeztessem őket, hogy »ne menjenek, mint a birkák a vágóhídra«. Elismételte, hogy az akció megkezdésére a »Lagersperra« [kb.: Táborzár – a szerk.] lesz a jelszó, és hogy a cigányoknak nem kellene kijönnie a barakkokból. Bonigut figyelmeztetett néhány cigányt. Én is elvégeztem ezt a feladatot.”

A következő napon (május 16-án, H.K.) este 7 óra körül kihirdették a »Lagersperra«-t. A cigány tábor előtt autók sorakoztak fel, amelyekből kb. 50-60 felfegyverkezett SS katona szállt ki, és körbevették barakkokat. Több SS katona bement az épületekbe, és azt kiáltották, hogy »los, los« [gyerünk, gyerünk – a szerk.]. A laktanyában teljes csönd volt. A cigányok késekkel, lapátokkal, vasrudakkal és kövekkel fegyvereztek fel, úgy várták a fejleményeket. A barakkokból nem jöttek ki. Egy rövid tanácskozás után mindez eljutott az akcióparancsnokhoz. Egy idő után sípszót hallottam. A barakkokat körülvevő SS katonák elhagyták posztjukat, beültek az autókba, és elhajtottak. A »Lagersperra«-t törölték.”

Másnap (1944. május 17-én). Bonigut táborparancsnok elmondta nekem, hogy »a cigányok egyelőre megmenekülnek«.

Georg Bonigut
“Dr. Mengele-től, a birkenaui tábor  orvosától megtudtam, hogy a tábort azonnal fel kell számolni. Schwarzhuber táborvezető főhadnagy Hoss táborparancsnokkal folytatott beszélgetése során, amelyhez véletlenül csatlakoztam, a következőket mondta: »Ez az, amit ő soha nem ír alá.« Azt akarta mondani, hogy nem fogom aláírni a likvidálási parancsot. Egy nap 1944. májusában vagy júniusában megjelent a Waffen-SS egyik csapata, hogy felszámolja a cigány tábort. Azonnal tiltakoztam Dr. Mengelénél és Schwarzhuber-nél, mert nem kaptam semmilyen parancsot a Politikai Osztálytól. Ennek eredményeként az SS visszavonult. Aztán beadtam az áthelyezési kérelmemet, amelyre később került sor, a tábor végleges felszámolását megelőző napon, amelyet immár nem tudtam megakadályozni.”

 ***

Számos roma ellenállási történet maradt fenn a vészkorszakból, kifejezetten a táborokból, így Auschwitz-Birkenauból is, amelyekre lehet építkezni a már emlegetett diskurzusváltásban, a május 16-i esemény azonban sok kérdést vet fel, túl sok a bizonytalanság körülötte, ezért nem szerencsés pont erre alapozni az ellenállás emlékezetét. Az ellenállás története pedig nem helyettesítheti az elnyomás, a mészárlás történetét.

 ***

Az esemény körüli bizonytalanság az utóbbi időben mintha az ezzel foglalkozó szervezetek körében is érzékelhető lenne. Idén már alig volt rendezvény, a Nemzeti Színházban harmadjára műsorra tűzött, ezúttal már zártkörűre szervezett 371 Csillag című előadás immár a Bátorság és Roma Ifjúság Napja alcímet kapta. A rendezvényen a politikai súllyal nem bíró köztársasági elnök jelent meg, Balog Zoltán minisztert pedig az egyik államtitkára képviselte.

Sárközi Gábor

Comments are closed.

Videó

Roma Sajtóközpont a Facebookon