W3vina.COM Free Wordpress Themes Joomla Templates Best Wordpress Themes Premium Wordpress Themes Top Best Wordpress Themes 2012

Categorized | Dzsukel

[Csendes József] A kenyérveteményes

Gábor Lajos őstermelőnek karácsony és szilveszter között zseniális ötlete támadt, amely szerinte csaknem korlátlanul növelheti a közjót. Az ötlet tulajdonképpen lustaságából fakadt, de hát nem mindegy az? A zsenialitáson van a lényeg. Mert azért – bár erről éppen lehetne filozófiai vitát nyitni – be kell látni, hogy a lusta emberek nélkül a világ sehol sem tartana.

Ajánlom a két ötletgazdának,
Moczó Robinak, és Attilának (Tojásnak)

kenyervetemenyes01

betakarítás

Hiszen a lusták gondolkodnak el elsőként azon, hogy saját dolgukat megkönnyítendő, mihamarabb kitaláljanak olyan megoldásokat, amik könnyebbé teszik a munkát. Vagyis, hogy minél kevesebb energiabefektetéssel – munkával – minél nagyobb eredményt lehessen elérni.

Gábor Lajos gondolatmenetének lényege a következő volt: minek vessünk minden évben búzát, rozst, rizst, árpát, hogy aztán le kelljen aratni, fel kelljen dolgozni a malomban, és az így keletkezett terméket újabb eljárások alá vonva, ide-oda szállítgatva, végül mondjuk, vajas kenyérként landoljon valakinek az asztalán. Kerülendő ezt a sok nehézséget, Lajosunk arra gondolt, hogy mi lenne, ha magát a kenyeret vetné el tavasszal?

Korszakalkotó ötletét elmondta feleségének is. Zsuzsi szó nélkül sarkon fordult, bement a fürdőszobába, és rövidesen hideg vizes borogatással tért vissza. – Olyan nincs, hogy elveti valaki a kenyeret, az meg kikél, oszt csak le kell aratni! Sírva könyörgött, hogy felejtse ezt a hülyeséget, mert még ha lenne is ilyen, akkor azok, akik elvesztik miatta a munkájukat, no, azok majd felkötik az első fára. Az alkalmazott gyógymód nem vált be. Lajosnak fixa ideájává vált, hogy mennyivel gazdaságosabb lenne így a termelés. Alig várta, hogy kitavaszodjon, és élesben is kipróbálja az elméletét. Amint az első rügyek megjelentek a fákon, kiment az udvarra, és elvetett két kiló búzakenyeret a kert végében.

Az asszony, aki hónapokon keresztül nyomta belé a bort, és a pálinkát, hogy ezt a hülyeséget elfelejtse, ekkor bőszen nekitámadt.

– Rád pazaroltam a fiatalságomat! 13 hosszú évet a fiatal életemből! Te! Te alkoholista tróger!
– Mi baj van mán Zsuzsika? – kérdezte a kerítés túloldaláról a szomszéd Pista bácsi – Mért veszekszik ezzel a jóemberrel?
– Képzelje mán el, Pista bácsi, mit talált ki ez az idióta! Kenyeret ültetett a kert végibe. Azt hiszi, ki fog kélni. A búzakenyér! Én meg ezzel éltem le a fiatal életemet!
– Hát igaz, ami igaz, ez nagy marhaságnak hangzik – bólogatott az öreg. – Mit is lehetne várni tőle, mán az apja is hülye vót szegénynek. De mondtam én magának mán akkor is, amikor 14 éve először szállt le itt a Volán buszról, hogy az én fiammal többre ment volna, Zsuzsika…

– Mit dumál, vén kriptaszökevény! Húzzon innen a házába, és foglalkozzon a maga dógával! Meg a hülye fiával, aki még rendőrnek is tök hülye vót! – ordította Lajos a kert végéből.

Ebből aztán kisebb perpatvar támadt, mert meghallotta a Géza gyerek, Pista bácsi fia is, és ő is beleszólt a veszekedésbe. Egészen addig fajult a dolog, hogy Lajos kapott két egészséges pofont a Géza gyerektől, amitől egy hétig egy irányba szaladt. Zsuzsika bánatában megivott másfél liter pálinkát – öngyilkos akart lenni, amiért ilyen hülye egy ura van neki. De hát meghalni se olyan egyszerű, ahogy azt egyesek képzelik: csak annyit ért el, hogy alaposan berúgott, azt sem tudta, hol van. Másnap reggel, mikor kibotorkált a kertbe, és ott sírdogált, hogy milyen szomorú sorsa van, meg, hogy milyen ütődött férj jutott neki, hirtelen, csak úgy a semmiből előkerülve, megpödörve a bajszát, a Géza gyerek lépett mellé. Nem kellett hosszasan győzködnie az asszonyt.

Lajos, mikor felfedezte, hogy mi történt, megrántotta a vállát, és leírta magában a veszteséget. Kiült a kenyérveteményes elé, és várta, hogy kikeljen. Pár liter borral és pálinkával vigasztalódott. Egy idő után már az Istennel is beszélgetett.

– Hallod-e te Isten?! Hallasz?! Nem állsz szóba velem?! Hiába bujkálsz előlem, mert én tudom, hogy ott vagy! Ott vagy fenn! Hiába teszel úgy, mintha nem lennél! Ha válaszolsz, ha nem, én elmondom neked! Elment a feleségem a Géza gyerekkel, azzal a szeméttel. De mindegy most már… Akit vinni lehet, azt nem tartóztatom. Inkább figyelj rám, te Isten, és tégy csodát, add, hogy sikeres legyek!

Eddig jutott, amikor fulladozó röhögésre lett figyelmes a kerítés túloldaláról. A Géza gyerek meg a Zsuzsi álltak ott kétrét görnyedve a röhögéstől. Hozzájuk vágta az egyik üres pálinkásüveget, és bement a házba. Mérgében leheveredett az ágyra. Forgott vele a világ, lassan-lassan álomba szédült. Odakinn pedig elkezdett zuhogni az eső, dúsan megöntözve a kenyérveteményt is.

Másnap reggel Lajos elindult a mezőre. Szokás szerint a kocsmában kezdett egy felessel meg egy sörrel. Az emberek nevettek rajta, és összesúgtak a háta mögött. A Géza gyerek, a Zsuzsi, meg a Pista bácsi jóvoltából már híre ment a faluban a kenyérveteményének. Vállat vont, bár azért egy pillanatra rászorult a keze a bicskára, amikor a Tóth Zoli gúnyos pillantásával és kárörvendő mosolyával találkozott a tekintete. – Mit nézee’? Ne nézzé’! – mondta, aztán megint megvonta a vállát: ugyanannyit kapna érte, mint egy rendes emberért.  Elment hát a mezőre, és tette a dolgát. Így telt el egy hónap.

Egyik nap, amikor a kert hátuljában lomoszolt, hát látja, hogy a kenyérveteményes helyén valami zöldelleni kezdett. Először nem is tulajdonított neki különösebb jelentőséget, egy idő után figyelt fel rá, hogy ez más, mint azok a növények, amikkel eddig találkozott. Más volt a virága is. Minden nap megnézte, sőt, még vizet is hordott rá. Sok energiát fektetett a gondozásába. Szépen kiegyelte, ahogy a répát szokás, hogy jusson elég tápanyag mindegyiknek. Szép nagyra nőjenek. Aztán eltelt a tavasz, meg a nyár is, és elérkezett a betakarítás ideje.

Lajos

Lajos

Vitt magával egy ásót kert végébe, és ahogy a krumplit szokás, elkezdte felásni és felhúzni a növényeket. Hát egy nagy kenyéraljba botlott elsőre. Kiemelt egy másfél-két kilós kenyeret. Megdöbbent, hogy sikerült kenyeret termeszteni. Persze ezt akarta, mégis csodálkozott a sikeren. Leült a földre, és csak bámulta a csodát. Gyorsan vágott egy szeletet, és megkóstolta. Nagyon finomnak találta. Na, most mit csináljon – gondolta. Úgy döntött, hogy egyelőre nem szól senkinek, tesz egy próbát. Bevet egy nagyobb földdarabot is kenyérrel. Aztán arra gondolt, hogy ha kenyérrel működött a dolog, akkor megpróbálhatná mással is. Elment a boltba, és azt látta, hogy a helybeli romák sok farhátat vesznek, mert másra nemigen futotta nekik. Farhátra biztos lenne kereslet – tanakodott bölcsen. Vett is vagy 20 kiló farhátat, és elültette, sőt, a biztonság kedvéért néhány tubus Tesco gazdaságos majonézt, ketchupot, meg egy kis kenőmájast is. Gondolt rá, hogy csirkenyakat is kellene ültetni, de már nem volt hely a kertben. Már így is lábast kellett ültetni a farhátakat, a ketchupot, meg a gazdaságos majonézt, hogy elférjenek.

Az emberek kegyetlenek, nem érdekli őket az igazság. A falusiak, mikor megtudták, hogy mit csinált, annyira nevettek, hogy végük volt. Pedig a farhátak annak rendje-módja szerint kikeltek, amikor eljött az ideje. Volt is a faluban nagy csudálkozás. Mindenki Lajoshoz járt farhátért, meg Tesco gazdaságos ketchupért, majonézért, kenőmájasért, kenyérért. Ki-ki megmondta mennyit akar, a Lajos meg vette az ásót, oszt felhúzott egy kenyeret, vagy amit éppen kértek. Arra hamar rájöttek, hogy előre nem lehet ez egész bokrot felhúzni, mert akkor hamar lejár a szavatosság. A majonézek megromlanak, a kenyerek kiszáradnak, a hús megbüdösödik. Csak akkor húzták fel a dolgokat földből, amikor éppen kellett.

Pista bácsit meg a Géza gyereket ette a fene a Lajos sikerén. Meggyőzték az egész falut, hogy mekkora üzlet van kilátásban, és belevágtak hát ők is a „biznicbe”. Az egész határt bevetették minden földi jóval, és dörzsölték a kezüket a nagy haszon gondolatára. Aztán megint eljött a tavasz. A Lajos kertjében továbbra is szépen kikeltek a kenyerek, a nyakak, a csirkefarhátok, a szalonnák, a delikátok, majonézek, ketchupok.

Na de mi történt a határban? Semmi. Az elvetett finomságokat széthordták a mezei állatok, megették a hangyák, meg az egyéb élőlények. A falusiak nem értették, hogy mi történik, felháborodottan vonultak a községháza elé. Pista bácsinak és a Géza gyereknek nem lévén egyéb ötlete, hogy miként kerüljék el a kiadós verést, aminek elébe néztek, hát kitalálták, hogy biztos a Lajos földje miatt lehet. Abban van a magyarázat. A Lajos földje különleges csodatevő föld! És mint ilyen, páratlan érték, melynek a község a jogos tulajdonosa!

Így kívánja a közjó!

Pillanatokon belül össze is hívták községgyűlést, és a Polgármesteri Hivatal a közjó érdekére hivatkozva azonnali hatállyal kisajátította Gábor Lajos telkét, és a rajta álló házat is. A biztonság kedvéért a mezőn bérbe vett földterületeit is. Kárpótlásképpen felajánlottak neki egy csekély összeget, amelyből valahol vehet magának egy másik házat a falu határán kívül. A Géza gyerek azt is kikönyörögte, hogy öt éven belül ne térhessen vissza a faluba Lajos. Bár szerinte az a csekély összeg is kár, mert az ilyen Lajos féle alkoholisták csak elisszák a pénzt, miközben a becsületesen dolgozó polgároknak nem marad semmijük. A falu népe helyeslően bólogatott.

Mert nekik is fontos volt a közjó.

Lajos családi háza telkestől, mindenestől a falu népének birtokába ment át. Nem igazán értette, miért közjó, hogy őt megfosztják mindenétől, de kénytelen-kelletlen belenyugodott. Elköltözött egy másik faluba, és továbbra is tette a dolgát. Elvetette tavasszal a kenyereket, és az egyéb veteményeket. Ugyanezt tették az emberek az ő birtokán, de nekik nem kélt ki ezúttal se semmi. Lajosnak viszont olyan termése volt, hogy még a televízió is a csodájára járt. Rendszeresen hordta fel a terményeit a fővárosba, és a sajtó csak úgy emlegette: csodatevő kenyérültetvényes. Előadásokat tartott különböző, nevesnek tartott egyetemeken, főiskolákon. Példaként állították a politikusok az összes szegényember elé, hogy lám-lám-lám! Még a gazdasági szakembergárda képzésében is szerepet kapott.

Egymásnak adták a kilincset a különböző TV stábok, hogy forgathassanak vele. Népszerűsége megközelítette a miniszterelnök népszerűségét is, ami komoly problémák forrása lett, miután a miniszterelnök hiú ember volt. – Ez így nem maradhat – mondta, és remegett a szája a dühtől – Ez az ember egymagában megbuktatja a kormányt!

Azonnal félre kell állítani, a közjó érdekében!

Zsuzsi a tévé előtt mérgelődött a fejleményeken, nagyon bánta már, átkozta magát, amiért otthagyta ezt a remek embert, és vele a hírnevet, gazdagságot. Felkereste ugyan Lajost, de a beszélgetésük nagyon rövidre sikeredett. – No, merről jöttél? Na, arra is indulj! – köszöntötte a volt ura. Zsuzsi annyira felháborodott, hogy fröcsögő gyűlölettel beszélt róla mindenhol, és még az ANTSZ-nél, és a NAV-nál is feljelentette. A faluban pedig elhintette, hogy szerinte ez az egész boszorkányság, és a Lajost máglyán kellene elégetni.

A közjó érdekében!

Nem volt nehéz dolga, hogy az embereket rávegye Lajos gyűlölésére, és hirtelen segítői is akadtak, akik irigyek voltak a népszerű kenyérültetvényesre. Hirtelen szónokok és újságírók hada jelent meg a parlamentben és Lajos otthona körül is. A felszólalók kiemelték, hogy csődbe megy a hazai mezőgazdaság, mi lesz a termelőszövetkezetekkel, a gazdákkal, a malomiparral? Mi lesz a csirketenyésztőkkel, a húskombinátokkal, és mi lesz a boltokkal, ahol az emberek mindezeket a dolgokat megvásárolták? Százezrek válnak munkanélkülivé! Ez így nem mehet tovább! Véget kell vetni Gábor Lajos ámokfutásának!

A közjó érdekében!

Hogy mikor? Ráér azonnal! – Harsogták a médiumok. Még a vasárnapi zárvatartás igénye is felmerült. Öles szalagcímek jelentek meg arról, hogy éppen mivel kísérletezik, és hogyan teszi tönkre a magyar gazdaságot. A kenyérveteményben sikertelen falusiak könnyen, és gyorsan ellenségévé váltak. Miért csak Lajosnak sikerül? Ez igazságtalanság! – vélte szinte mindenki. Akadtak azért józanabb hangok is a faluban és az országban egyaránt. Mások szerint pedig haza kellene hívni a Lajost, vagy jelölni kellene miniszterelnöknek. Még az se baj, ha már nem akar élni a Zsuzsival, csak jöjjön haza a falu és az ország nagy szülötte, tanítsa meg a kenyérvetés tudományát!

De a többség erre csak gúnyosan legyintett. Még hogy nagy szülött! Eladta a falut! Mit a falut, az egész országot! Idegenkézre juttatta a magyar kenyérültetést! Mióta kitalálta a módszerét, azóta nincs magyar mezőgazdaság! Lajos hamarosan azzal szembesült, hogy mindenki gyűlöli őt. Bármit is tett, az nem tetszett senkinek. A buszon nem ült mellé senki. A gyerekek sírva fakadtak a játszótéren, a szülők rettegve húzták félre őket, ha elhaladt a közelben. A moziban kiürültek körülötte a székek. Pária lett, akivel már senki sem akart szóba állni.

Egy szép nyári napon falusi otthonában felkereste egy fiatalember, aki nyolc alkalommal vágta a mellkasába a csákányt.

Persze kizárólag a közjó érdekében.

Comments are closed.

Videó

Roma Sajtóközpont a Facebookon