W3vina.COM Free Wordpress Themes Joomla Templates Best Wordpress Themes Premium Wordpress Themes Top Best Wordpress Themes 2012

Categorized | Csorel, Sukár

„Amerikából jöttem, cigány vagyok” [nol]

Öt évvel ezelőtt azzal állítottam be az ottani roma vezetőkhöz, hogy segíteni szeretnék. Először nem is értették, hogy mit akarok, de aztán sikerült közös nyelvet találnunk –mondta az angolul, spanyolul, katalánul és kicsit törökül is beszélő Rosamaria.

Rosamaria_Cisneros-Kostic_nol.hu

A 32 éves aktivista tevékenységével elsősorban a roma lányok és asszonyok integrációját, illetve oktatását segíti. Az általa alapított szervezettel (Drom Kotar Mestipen, magyarul Út a szabadsághoz) különféle kurzusokat szerveznek. Írni, olvasni vagy éppen angol nyelvet tanítanak, de arról is beszélnek a foglalkozásokon, hogy az érintett családanyák és diákok miként küzdjenek az iskolai szegregáció vagy éppen az iskolából kihullás ellen.

– Bármennyire is férfiközpontú a roma társadalom, a családokban a nők, az anyák az első számú döntéshozók. Tőlük függ elsősorban, hogy a gyerekeket bent tartják-e az iskolában, megbirkóznak-e a nehézségekkel, a spanyol oktatásban is jelen lévő szegregációval – magyarázta Cisneros-Kostic. Gyerekfejjel neki is sok problémája volt Chicagóban, a társai rendszeresen összeverték, rossz angoltudása miatt ki akarták tenni az iskolából. Csak az édesanyja elszánt küzdelmének köszönheti, hogy nem maradt ki onnan.

– Az édesanyám nélkül biztosan nem jutottam volna el oda, ahol most vagyok – mondta a többdiplomás Rosamaria, aki büszkén vallja, hogy ő „American gypsy”. Vagyis amerikai cigány, akikből szerinte sokkal több van, mint azt Európában gondolják. A spanyol GDP közel 19 százalékát adó, 7,5 millió lakosú Katalóniában Cisneros-Kostic becslése szerint 200 ezer cigány élhet. Elég erős a bevándorlás Romániából és Bulgáriából. A teljes cikk itt olvasható.

Forrás: Népszabadság online

Comments are closed.

Videó

Roma Sajtóközpont a Facebookon