W3vina.COM Free Wordpress Themes Joomla Templates Best Wordpress Themes Premium Wordpress Themes Top Best Wordpress Themes 2012

Categorized | Dzsukel

A részvétel a fontos!

Az etnikus logika a valódi gettók mellett „fejlesztési gettóba” is zárja a romákat, ami már kipróbált, több évtizedes hagyománnyal, ám annál több kudarccal bíró módszer, gondoljunk csak a telepépítésre, a cs-lakásokra, a roma foglalkoztatási projektekre, a romapedagógiára és így tovább. A 2002-2004 kormányzati politikájának értékelése a romák szempontjából. (Megjelent az Élet és Irodalomban 2006-ban.)

reszvetel

Az elmúlt négy év kormányzati politikájának a romák szempontjából leginkább értékelhető változása az a szemléletbeli elmozdulás volt, amely szakítva a rossz hagyománnyal, retorikájában és többé-kevésbé intézkedéseiben is igyekezett nem összemosni a deprivációs hátrányokat és az etnikus sztereotípiákat. Igyekezett a romák problémáit tágabb kontextusban, emberi jogi alapon is megközelíteni. Mindez nem ment persze zökkenőmentesen, és hibák nélkül sem. A kormányzati struktúra-építésben jól kivehető volt az a tétovaság, ami az egyes „roma” szervezeti egységek helyét és célját próbálta kijelölni. Nem volt egyértelmű például, mi a szerepe az új felfogásban a romaügyi államtitkárságnak, de összességében körvonalazódni látszott egy paradigmaváltás, miszerint strukturálisan és operatíve sincs szükség elkülönített „cigányügyre”, hiszen a problémák többsége sem etnikusan definiálható.

Feltűnt tehát egy új, progresszív megközelítés, miként lehet hatékonyan javítani a legnyomorúságosabb társadalmi viszonyok közt élő állampolgáraink élethelyzetén anélkül, hogy elavult, paternalista megoldásokat keressünk.
Tapasztalatok birtokában jól tudjuk, hogy a szemléletváltás kicsiny lépései is óriási jelentőséggel bírnak, ezért jelen írásban az eddigiekben felvázolt szemlélet mellett érvelünk a megoldások között a támogatáspolitikára fókuszálva.
Miközben a kormányalakítás és a kormányprogram kapcsán az országra váró reformokkal, kiigazításokkal kapcsolatos találgatások és jóslatok tömik meg az újságok lapjait, óhatatlanul előkerül az is: mi lesz a legrászorulóbb családokkal az előttünk álló, zökkenőmentesnek semmiképp sem ígérkező időszakban.

A kormánynak újra kell gondolnia a közös kassza újraelosztásának módját – ez nem vitás. Figyelnie kell a leszakadó társadalmi rétegekre, hogy ne azokra kerüljön még nagyobb teher, akik így is roskadoznak saját gondjaik súlya alatt – erre kaptunk ígéretet. De lehet-e hatásos szociálpolitikát csinálni egy kiadáscsökkentő–bevételnövelő kényszerpályán? Valószínűleg nem… Amit a legjobb esetben várhatunk: nem lesz rosszabb szegénynek lenni két év múlva, mint ma.

Kutatások és nemzetközi jelentések időről időre megerősítik, hogy minél lejjebb megyünk a jövedelmi létrán, annál nagyobb valószínűséggel találkozunk romákkal. Nem túlzás ezért azt állítani, hogy az államháztartási hiány csökkentését célzó intézkedések veszélyeztethetik e népcsoport jelentős részének amúgy is törékeny egzisztenciáját, pedig – e plusz terhek nélkül is – éppen olyan beavatkozásokra lenne szükség, amelyek megakadályozzák, hogy a szegénység a körükben is generációkra újratermelődjön.

A foglalkoztatási válság – nem meglepő – a legszegényebb, legképzetlenebb társadalmi csoportot érinti legérzékenyebben. De vegyük hozzá, hogy ma egy nyugdíjjárulék fizető legalább két, egy tb-fizető legalább három honfitársa után fizet. Amennyiben a társadalmi folyamatok nem változnak, azaz növekszik a leszakadók száma, ezek az arányok is súlyosbodnak; következményeit nem csak a szegények, köztük nagy számban a romák, de az össztársadalom is megsínyli majd.

A szükséges beavatkozásokat és forrásokat a fentiek tükrében jóformán egyedül az uniós kompenzációs alapokból 2006-2013 között finanszírozott második nemzeti fejlesztési tervtől (NFT 2), az Új Magyarország Programtól remélhetjük.
Az elmúlt időszakban azonban komoly kritika illette a kormányzatot főként a roma civil szervezetek részéről, hogy a romák nem jelennek meg a különböző tervezési dokumentumokban, így nem biztosított részesedésük sem a fejlesztésekből. E retorika persze nem ismeretlen a közel- és távolabbi múltból sem. A különböző politikai identitású többségi  döntéshozók is előszeretettel használták és használják a cigányoknak cigányprogramot szlogenjét.

Az így érvelők álláspontja szerint az államnak létre kell hoznia egy, a probléma súlyához mérhető nagyságrendű keretet a romák felzárkóztatására, mert ez lehet az egyetlen záloga, hogy a bőrszínük miatt megkülönböztethető és ezért meg is különböztetett emberek élethelyzete javuljon. Legutóbb az MTA és a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) közös rendezvényén érveltek a címkézett roma források szükségessége mellett, különösen az NFT2 kapcsán, amelyet Zsigó Jenő, az FCÖ elnöke jelenlegi állapotában cigánymentes övezetnek minősített. Az érvek között gyakran előkerül, hogy a fejlesztési programokban manapság használatos hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű fogalmak valójában a romák „szemérmes”, „színvak” megjelölésére szolgálnak, miközben a romák épp azért nagy arányban szegények, mert a társadalom nem az. Nevezzük nevén a dolgokat, legyünk „színtudatosak” – hangoztatják; ha az iskolai szegregáció a romákat érinti, akkor ne szegények elkülönítéséről beszéljünk, ha telepeken a cigányok nyomorognak zárványban, akkor ne nyomornegyedek felszámolásáról beszéljünk, stb.

Kétségtelen, az iskolai és lakóhelyi szegregációnak döntően a romák az áldozatai, mert kirekesztődnek például megkülönböztethetőségük miatt. Az is tény, hogy a romák rendre háttérbe szorulnak a különböző szolgáltatásokhoz való hozzáférésben is: aki már járt cigány telepen, gondoljon csak a telep szélénél centiméteres pontossággal elfogyó betonútra, a közszolgáltatások hiányára, stb.
A cigányprogramok mellett érvelők azonban figyelmen kívül hagyják, hogy a nagy ellátórendszerek (oktatás, egészségügy, stb.) válsága, az ország keleti felének leszakadása olyan strukturális problémák, amelyek az etnikai diszkriminációtól függetlenül is sújtják a romák nagy részét. Az, hogy a szociális ellátórendszerünk ritkára szőtt hálóján nagyobb eséllyel hullanak ki a romák a társadalomból, azt minden bizonnyal döntően a megkülönböztetés okozza. De ha megszüntetjük a diszkriminációt, a háló még nem lesz sűrűbb.
Ha etnikai programokkal „visszaemeljük” (sic!) a társadalomba a romákat, mi lesz a szegény, de nem roma, vagy magukat nem romának valló, esetleg mások által nem romának nézett emberekkel? Nekik magyar programot csinálunk?
Másfelől: van-e rászorultsági sorrend a romák körében, vagy minden roma részesüljön a roma programokból? Ha előbbi, akkor a rászorultsági elv meghatározása mennyiben különbözik az egyébként használatos szociológiai mutatóktól (jövedelem, gyereklétszám, iskolázottság, stb.)?

Ebben a kontextusban az etnikai kártya veszélyes is, mert egyenesen következnek belőle a misztikus karakterisztikát megfogalmazó tételek, amelyet romák és nem romák is előszeretettel emlegetnek: „a romák sajátos viszonyban állnak az élet számos tényezőjével, másképp szervezik a munkát, más az értékrendjük”, etc. Ezért a megoldásoknak is sajátosnak kell lenniük Ez a kép azonban nemcsak hamis és veszélyes, de éles ellentétben is áll a diszkriminációt, szegregációt elutasító (jogos!) kiáltásokkal. [Ehelyütt jegyezzük meg, hogy a célzott roma intézkedéseket követelőket még egyetlen kilakoltatásnál, konkrét diszkriminációs vagy éppen iskolai szegregációs ügyben sem láttuk-halottuk megnyilvánulni.]

A párhuzamos cigány struktúrák, intézkedések vakvágányra terelik az esélyegyenlőség ügyét akként, hogy miközben meg sem oldják a problémát, legalább etnikai feszültséget keltenek. Az oktatási, foglalkoztatási, szociális, stb. hátrányok kiegyenlítésének etnikai megközelítése morálisan is erőteljesen kifogásolható, jóllehet mindez nem szívjóság kérdése – miként többször elmondtuk –, de legalábbis elvárható szakmai minimum, hogy ne kerüljön a csizma az asztalra. (Azaz miként a roma gyermekek iskolai sikertelenségét nem a „romapedagógia”, a roma munkanélküliek helyzetét sem valamifajta roma képzési-foglalkoztatási program fogja megoldani.)

Persze nemcsak a támogatási elvet lehet kritizálni. Az elmúlt években egyre nagyobb összegekkel nevesített közpénzekből futó „cigányprogramok” hatástalanságának okai között természetesen nem „fajspecifikus” indokokat találunk. A programok átláthatóságának, a gazdálkodás nyilvánossá tételének teljes hiánya, nyomában a bennfentesség és a korrupció; a támogatott fejlesztési területek elhibázott meghatározása, a képzés, a továbbfoglalkoztatás koncepciójának hiánya, eleve kudarcra ítélt, piacképtelen és/vagy alacsony presztízsű képzési és foglalkoztatási projektek, stb. együttesen futtatták zátonyra e programokat.

Az etnikus logika tehát egyúttal a valódi gettók mellett „fejlesztési”, vagy méginkább „felzárkóztatási gettóba” is zárja a romákat, ami már kipróbált, több évtizedes hagyománnyal, ám annál több kudarccal bíró módszer, gondoljunk csak a telepépítésre, a cs-lakásokra, a roma foglalkoztatási projektekre (vályogvetés, kosárfonás, parkrendezés, „jobb” esetben közmunka), a romapedagógiára és így tovább.

Mindezekkel együtt néhány kérdés megkerülhetetlen: pl., ha van megkülönböztetés, és nincsenek külön roma intézkedések, akkor mi garantálja, hogy az esélynövelő programokból ne maradjanak ki a romák?

A válasz egyszerűen hangzik: a részvétel. Részvétel a többségi struktúrákban. Ennek biztosítása az igazi feladat! Nem külön cigánypolitikára és „cigánypénz-osztó” intézményrendszerre van szükség, hanem a meglévő rendszerekbe kell integrálódni e szemléletnek és megfelelő képzettségű, a kérdésben elkötelezett, döntésképes szakembereknek. Ha a ma jobbára súlytalan minisztériumi roma tisztségviselőkre, vagy a jelenlegi esélyegyenlőségi kritériumok eredménytelenségére, hovatovább a kormányzati roma programokra (ld.: telepfelszámolás) gondolunk, könnyen beláthatjuk, hogy a személyi és a szemléleti részvétel a romák esélyegyenlősége szempontjából sem egymással helyettesíthető feltételek.

Véleményünk szerint az ország a kérdés kapcsán négy, egymással nem összemosható feladat előtt áll:

1. Csökkenteni kell a romákat érő diszkriminációt

2. Véghez kell vinni a strukturális reformokat a közigazgatásban és a szolgáltató rendszerekben

3. A részvétel biztosításával meg kell teremteni a romák esélyegyenlőségét a döntésekben a forrásokhoz és a szolgáltatásokhoz való hozzáférésben egyaránt

4. Célprogramokkal vissza kell integrálni a leszakadó társadalmi csoportokat

1.  Az elmúlt években meghozott jogszabályi változtatások szükséges, de korántsem elégséges feltételei a diszkrimináció feltárásának, szankcionálásának és visszaszorításának. Az egyenlő bánásmód törvény, továbbá a diszkrimináció elleni fellépés jelenlegi eszközrendszere nem elégségesek a diszkrimináció csökkentése, felszámolása, az egyenlő bánásmód megteremtése érdekében. A jogszabály szellemiségének implementálódnia kell mind a jogalkalmazási, mind a jogorvoslati fórumokon, ehhez nem elég a magyar közlöny ismerete. Ezért a jogalkalmazók (bíróság, rendőrség), de a közszolgáltatás egyéb szereplői, így különösen az oktatásban, a szociális szférában, és a közhivatalokban dolgozók alkalmazási feltételei között minimális szakmai követelményként kell meghatározni az antidiszkriminációs ismereteket.

2. Közhely, hogy a szolgáltató rendszerek reformja nem várathat magára. Az oktatási rendszerünk, az egészségügy, vagy az önkormányzati rendszer más-más korszakok anakronisztikus lenyomataiként nehezednek az országra. E düledező rendszerek nem csak a sokszor emlegetett versenyképesség gátjai, hiányosságaik a leszakadó társadalmi csoportok nyomorúságán is jól mérhetők: a szerepnélküli gettósodó aprófalvak kilátástalansága, a hálapénz-elvű egészségügyi szolgáltatási minőség, vagy az iskolai szelekció egytől-egyig rendszerhibák.
Az oktatásban megtörténtek és remélhetőleg folytatódnak az iskolai szelekciót visszaszorító, a színvonalas oktatás feltételeit megteremtő és azt ellenőrző lépések.
Az egészségügy átalakítása során az esélyegyenlőség és igazságosság megteremtése kötéltáncnak tűnő feladat az elmaradhatatlan (legalább részleges) piacosítás miatt, az önkormányzati reform jórészt a kétharmados törvény rabja: az ellenzék támogatása nélkül nehezen lehet véghezvinni.

3. A közigazgatás különböző fórumain meg kell teremteni a romák esélyegyenlőségével foglalkozó szakemberek alkalmazásának feltételeit. Olyan szakmai műhelyekre is szükség van a kormányzati szférában, amelyek nem csak a romák esélyegyenlőségének horizontális érvényesülésén dolgoznak, hanem egyszersmind megoldandó szakpolitikai feladatokká tudják transzponálni a stratégiai elképzeléseket.
Ugyanakkor tévhit, hogy roma referensek, osztályvezetők, tanácsadók, stb. kinevezésével kipipálható e feladat: a részvétel nem elsősorban a kormányzati alkalmazottak bőrszínén múlik, hanem az esélyegyenlőség érdekében megtett lépések hatékonyságán mérhető. E lépések megfogalmazása és végrehajtása az a mandátum, amely nélkül a minisztériumi romákat joggal hívhatják díszcigányoknak.
A fejlesztésekben (legyenek bár a központi költségvetésből, akár az uniós forrásokból finanszírozva) számonkérhető, monitorozható horizontális szempontként kell szerepeltetni a leszakadók (romák és nem romák) esélyegyenlőségét javító, és a romák diszkriminációját oldó konkrét intézkedéseket. Magyarán: ha egy település (kistérség, régió, stb.) repülőteret, uszodát, ipari parkot, stb. akar építeni, miközben semmit sem tett a legrászorulóbbakkal kapcsolatos törvényi kötelezettségeinek teljesítéséért (pl. hajléktalanná lett családok elhelyezése érdekében, netán szegény és roma gyermekeinek külön iskolát tart fenn), a fejlesztési források csak az előbbiekben említett és hasonló helyzetek megoldására irányuló, ellenőrzötten megvalósuló intézkedések esetén jussanak el, szerződésben vállalt garanciák ellenében.
A színvak és színtudatos logika nem vagy-vagy alapon kell, működjön: a tervezés színvak (nincs szükség etnikai pénzekre), a megvalósítás színtudatos (ha egy településen 80 roma munkanélküli van, és 20 nem roma, akkor a 25 fős munkahelyteremtő programba ne 5 roma kerüljön be!).

4. A leszakadók helyzetbe hozása érdekében problémáik komplexitásának megfelelő, az érintett szakterületek együttműködésében megvalósuló programokat kell működtetni, amelyek fókuszában nem a cigányok, mint etnikai entitás, hanem a szegény családok és a szegények által sűrűn lakott kistérségek, települések, településrészek állnak. Annál is inkább, mert bármely mutatót nézünk, a romák többsége a leghátrányosabb helyzetű településeken és településrészeken él.
A leginkább rászoruló térségek és az ott élők esélyei a megfelelő célok kijelölése esetén is szélsőségesen redukálódhatnak, ha a támogatási elvekben a versenyszféra szabályai érvényesülnek. Az uniós pályázati programok jelentős része azon egyszerű oknál fogva nem érte el a kívánt hatást és a nevesített célcsoportokat, hogy e programokkal paradox módon olyan szereplőket versenyeztettek, amelyek önerőből képtelenek innovációra, nem rendelkeznek a pályázatíráshoz és lobbizáshoz szükséges erőforrásokkal és kapcsolatokkal – támogatásuk épp ezért indokolt.
A problémát tetézi az uniós forrásokból támogatott programok rendkívül nehézkes adminisztrációja és finanszírozása, amely a gyenge gazdasági háttérrel rendelkező, ám a legtöbb projektben nélkülözhetetlen civil szervezeteket sodorta nehéz helyzetbe.
A forrásokhoz való hozzáférés egyenlőtlenségének megszüntetése és a hátrányos helyzetű társadalmi réteg tényleges elérése érdekében ezért a forráselosztási eszközök között előnyben kell részesíteni a nem versenyelvű támogatási eszközöket, amelyek egyébként az NFT-ben eddig is rendelkezésre álltak.

Tényként kezeljük, hogy a romák legfőképpen az őket érő közvetlen és közvetett diszkrimináció áldozataiként kerülnek óriási arányban a legszegényebbek közé, de nem hisszük, hogy mindez elegendő ok a problémák és főképp a megoldások etnicizálására! Ha elhinnénk, elfogadnánk, hogy a jelenlegi elosztási rendszerek szelektivitása (leginkább a rendszereket mozgató emberek előítéletessége) fenntartható és fenntartandó állapot, elhinnénk, hogy ezen nem kell, és nem tudunk változtatni!

Kadét Ernő, Sárközi Gábor

A cikk eredetileg az Élet és Irodalom hasábjain jelent meg: L. évfolyam 26. szám, 2006. június 30.

Hozzászólás

Videó