W3vina.COM Free Wordpress Themes Joomla Templates Best Wordpress Themes Premium Wordpress Themes Top Best Wordpress Themes 2012

Categorized | Csorel, Dik!, Sukár

A nemzet kettős ideje: kortárs művészeti intervenciók nemzeti emlékhelyeken [Apertúra]

A {roma} Szerződéskötés az etnikai hovatartozás eladásáról című kiállítás és a Sostar csoport programja [10] nem egyszerűen a kisebbségi kulturális jogok érvényesítését kéri számon a művészet intézményrendszerén, hanem azokat az önmeghatározási lehetőségeket, amelyek a rendelkezésére állnak minden kortárs művésznek.

Ebbe ugyanúgy beletartozik az, hogy az olyan közgyűjteményekben, mint a Magyar Nemzeti Galériáé, magyar alkotókként is megjelenhessenek, [11] mint az is, hogy más intézményi kontextusokban – például egy nemzetközi csoportos kiállításon – etnikai és nemzeti kategóriáktól függetlenül, kortárs európai alkotóként is szerepelhessenek. A csoport egyfajta szándéknyilatkozatának is tekinthető Péli Tamás festőművész alábbi, Zsoldos Vanda Stációk című dokumentumfilmjéből (1988) származó nyilatkozata, amely a csoport nevében kiállított egyik videóban [12] is elhangzik:

Én nagyon szeretnék […] magyar festő lenni. Ennek is el fog jönni az ideje. Érzem, hogy előbb-utóbb a magyar identitásunkkal is nagy problémák és gondok lesznek. Ahhoz, hogy én a kollégáimtól véglegesen megkapjam a beutazási engedélyt, ahhoz el kell még egy-két évnek telni, azt hiszem. Le kell folyni néhány liter víznek a Dunán meg a Tiszán, a Dráván és a Száván. […] Készülök a Világkiállításon egy nagyon jelentős művel […], és ez a kép nem Péli Tamás cigány festő képe lesz, hanem Péli Tamás európai lelkű, európai gondolkodású, a magyar hazájáért és a kisebb népéért aggódó alkotó, képíró alkotása kell hogy legyen.

Jelen dolgozat amellett érvel, hogy a magyarországi roma identitások a nemzeti kultúra építőelemei, ezért egy alkotó nem csak akkor jelenhet meg a nemzet önreprezentációs tereiben – azaz pozicionálható magyar művészként –, ha maga mögött hagyja a romaságát. A nemzetközi gyakorlatban több intézmény is egy olyan inkluzív szemléletet közvetít a nemzeti kultúráról, amely szerint az eltérő tapasztalatokból táplálkozik, és szerteágazó történelmi gyökerekre vezethető vissza. A londoni Tate Britain nem etnikai enklávékban, hanem a brit művészettörtént részeként, annak megfelelő periódusaihoz rendelve mutatja be olyan fekete brit és brit ázsiai alkotók munkáit, mint Sonia Boyce, Anish Kapoor vagy Donald Rodney. Ehhez az alkotóknak nem kellett szükségszerűen az „észrevétlenné válás” (passing) stratégiáját választaniuk, hisz amellett, hogy a kortárs művészet kifejezőeszközeit használják, a legtöbben közülük tudatosan reflektálnak a diaszpóralétre is.

***

KallaiAndras004

Kállai András
Kép: Jeannette Gregori

Amikor 2011-ben Kállai András Menetelő Barbik című videoinstallációja előtt álltam a Műcsarnok Menü Pont Galériájában, [2] a képsorok nyomasztó hangulatát a személyes emlékképek fokozták. A benne feltűnő gárdista egyenruhák ugyanis az előző években visszatérő látvánnyá váltak a kiállítótértől alig egy karnyújtásnyira, a Hősök terén. Kállai egy későbbi videomunkája (Cím nélkül, 2013) épp erre a szimbolikus köztérre kalauzolja el a befogadót, ám ezúttal nem azokra a tünetekre irányítja a figyelmet, amelyek a nemzeti identitásépítés kudarcáról árulkodnak, hanem új nyelvet keres a közös önmeghatározáshoz. Az utóbbi munkát is magában foglaló kiállítás [3] a tranzit.hu nyitott irodájában azt tűzte ki egyik fő céljául, hogy „olyan példákat mutasson be, [amelyekben] a cigány kisebbség emlékezetében és önazonosságában megjelenik – kisebbségi identitása mellett és azon túl – a magyarság tudata és európai szellemisége”. [4]

Jól tükrözi ezt a kurátori koncepciót a Cím nélkül, melynek tárgyát a lentebbi elemzés a nemzet későmodern fogalmában ragadja meg. Bár a tranzit.hu irodájában megrendezett kiállítás jelentős részben a kortárs művészet intézményrendszerének kritikájára irányult, az alábbiakban Kállai munkáját egy kultúraelméleti keretben helyezem el, más alkotók olyan – nem az utóbb említett kiállításhoz kötődő – munkái mellett, amelyek hozzá hasonlóan nemzeti emlékezethelyeken tesznek kísérletet kortárs nemzeti identitások újragondolására. A vizsgált művekben láthatóvá válik a közterek funkcióinak és lehetséges olvasatainak az a többrétűsége, amellyel Pierre Nora a lieu de mémoire fogalmát jellemzi. Az így keletkező diszkurzív ambivalenciák a lentebb tárgyalt művekben a nemzet narratíváit sem hagyják érintetlenül: ennek a kérdésnek a közelebbi vizsgálatához a nemzet dinamikus, Homi Bhabha-i koncepciójához fordulok.

I.

A Cím nélkül egy performansz dokumentációjának is tekinthető. Az alkotó öt olyan budapesti helyszínt látogat végig benne, amelyek kitüntetett szerepet töltenek be a nemzeti önreprezentációkban, és mindegyiken apró vérnyomot hagy a megsebzett ujjával.

A teljes cikk itt olvasható.

Forrás: Apertúra

Comments are closed.

Videó

Roma Sajtóközpont a Facebookon