W3vina.COM Free Wordpress Themes Joomla Templates Best Wordpress Themes Premium Wordpress Themes Top Best Wordpress Themes 2012

Categorized | Dzsukel, Prikezsia

A félhalottnak is kellett állani

A magyarokat kérdezték, hogy kik vannak magyarok. Hát kimentünk. Kérdezték a nevünket, és felírták egy papírra. Mondták, hogy üzenhetünk haza. Amikor hazaértem, én kaptam meg a levelet. Azt írtam benne, hogy hamarosan viszontlátjuk egymást, életben vagyok, megyek haza. Egy hónappal előbb hazaértem, mint a levél.

Nyári Ernőné, Mariska néni története

komáromban3

Marika néni (jobbra) Horváth Sándorné, Zsuzsi nénivel a komáromi Csillagerődben a kilencvenes években

Befogadtatás

Anyám nevelt fel minket. Öcsémet meg engem és öt féltestvéremet. Anyám mindenféle munkákat elvállalt. Mentünk vele. Répát kapáltunk, ezt-azt, dolgoztunk kint a mezőn. Aztán adtak neki élelmet ezek a zsöllérek. Abból főzögetett nekünk. Ilyen szegényen éltünk. Nekünk nem volt, aki keressen, mert ugye nem vette el anyámat, aki megejtette. Ahogy jöttek, nem tudom, hogy látták-e, van egy kis ház, fele már le van dőlve, kis pici, alacsony ház, ott laktunk mind, egy szobában. Nem is volt más, mint egy kis szoba, kis ágyakkal, kis szekrény volt, sparhelt, hát, szegények voltunk.

OndodAllStarsSharpen+

Toronyi cigány muzsikusok a harmincas években – közöttük néhány I. világháborús veterán
Katt a nagyobb képért

Sok cigány lakott itt, mint most is. Akkor sok muzsikus volt, most meg senki sincs muzsikus. Eljártak Szombathelyre, nagy kocsmákba jártak muzsikálni.

A parasztokkal jártunk együtt iskolába. Akkor nem volt különbség, hogy te ilyen, vagy olyan vagy, egybe jártunk iskolába. Hat osztályt jártam. Szerettek bennünket.

Voltak cigánybálok. Csonka csütörtökön volt a bál. A parasztok húshagyó kedden sütötték a fánkot, mi meg csonka csütörtökön.

Később sok nyilas volt, csak mikor megjöttünk, kitörte őket a nyavalya, már magyarul mondva, megdöglöttek mind. Itt lent laktak a faluban. Akik itthon maradtak, elmondták, hogy bujkálni kellett a helyi nyilasok elől. Meg sok zsidó is volt, bujkáltak, meg ilyen bunkerokban laktak, itt az erdőben. Hogy mit szenvedtek azok a szegény zsidók! Voltak, akik befogadták őket.

A Roma Holocaust 70. évfordulóján a magyarországi központi megemlékezést augusztus 2-án szervezik roma civilek Budapesten. A 17 órakor a Horváth Mihály térről induló emlékséta várhatóan 18 órakor érkezik meg a Nehru partra, ahol a Holocaust Roma és Szinti áldozatainak emlékműve áll. A túlélők jelenlétében zajló koszorúzásra várnak mindenkit, aki egy szál virággal, egy mécsessel fejet akar hajtani az ártatlan áldozatok emléke előtt.

Elűzetés

A napszámból minden nap hazajártunk. Egyik nap ott, ahol most a buszmegálló van, vártak minket a csendőrök, meg az elöljárók. Bejöttek a házba, és mondták nekünk, hogy visznek minket munkára. Heten voltunk. Akkor is anyámmal. Csak engem vittek el. Sanyi bácsi, a major gazdatisztje mondta, hogy „Mariska, jobb lesz, hogyha jössz!” Csak tizennégy éves voltam! A testvéreim még picinyek voltak, két, három évesek. A lágerben mindig azt mondogattam: istenem, csak azt ehetném meg, ami a kicsi gyerekre ráesik etetés közben.

toronyi_oovoda_fala

A toronyi óvoda fala

Levittek minket az iskolába, most óvoda. Ott voltunk egész hosszú nap, étlen, szomjan. Este meg elvittek minket Szombathelyre, az állomásra. Oda hajtottak be bennünket a csendőrök. Mindenhova sötétben vittek bennünket, hogy ne tudjuk, merre megyünk, hova visznek bennünket. Senki, senkivel nem beszélhetett. Csendőrök álltak mindenhol a vagonok mellett. Sokfelől hozták a népeket. Először azt mondták, hogy Sárvárra megyünk a cukorgyárba dolgozni. De aztán elhagytuk Sárvárt, a vagon repedésein láttuk. Megérkeztünk Komáromba. Este a sötétben kiszállítottak minket, levittek minket a pincébe, lefeküdtünk a földre. Ott voltunk tán egy hétig is.

Onnan elvittek minket Németországba. Két nap voltunk ott Tahában. Dachaunak mondják, én csak Tahának. Szivacsokon feküdtünk. Aztán vittek minket tovább. Mindaddig vittek, amíg el nem értünk Auschwitzba. Volt ott már mindenki, németek, cigányok, polckok, rományok, sokféle emberek voltak. Odavittek bennünket, ahol égetik a halottakat. Hozták, hurcolták a halottakat. Éreztük, hogy milyen szag van. Szegény Mariska néni, aki velünk szemben lakott, a kabátjával takart minket, hogy ne lássuk a halottakat. Azt mondta: „Ne lessetek arra, erre lessetek!” Akkor már tudtuk, hogy lágerban vagyunk.

Betereltek minket egy nagy fürdőbe, nagyobb volt, mint a mi házunk. Volt egy kis zsidó nő, fölállott egy stokedlire, onnan kiabálta a nevünket. Lenyírtak minket kopaszra, aztán fürödhettünk. Először még jó is volt. Langyos vízben fürödhettünk, de aztán az ablakon locsoltak minket egy slaggal, hideg vízzel. Sikongattunk, sírtunk, nagyon fáztunk. Aztán kiabáltak, hogy losz, losz, menjünk ki. Mikor kimentünk, akkor mindenki kapkodta fel a ruhákat. Ki milyen ruhát meg cipőt kapott föl, azt vette fel.

Az orvosok adták az injekciót. Mondták, feküdjünk fel az asztalra. Elmúlott tőle az embernek a vérzése. Azt hittük ott halunk meg tőle!

Nem katonák voltak ott, hanem ilyen nők. Hogy ütöttek azok bennünket a gumibottal! Reggel korán már hangosan kiabáltak: Aufstén, aufstén, hogy fölkelni. Meg mikor hajtottak ki minket: losz, losz, losz, hogy iparkodjunk. Kimentünk. Négy-öt óra lehetett, egészen tíz-tizenegy óráig kint állottunk a hóban. Aki ügyes volt, rongyokból, zsákokból, papírokból kapcát tekert a lábára. Mindaddig álldigáltunk ott, amíg le nem olvastak minket. Blokkoknak mondták a bódékat. Ha leolvastak bennünket, bemehettünk.  Ha egy nem volt meg, senki be nem mehetett, amíg meg nem találták. A félhalottnak is kellett állani.

Nem ehettünk, azok a csoró zsidók meg, istenem, de magas ágyakban feküdtek! Az ablakok meg ki voltak tördelve. Mennyit sírtak, nyöszörögtek! Odamentem az ablakhoz. Volt, aki nem tudta megenni a kis kenyerét, és az ablakon nyújtotta le, hogy együk meg.

Magas kerítés volt, mindenhol katonák voltak. Hányan nekimentek a kerítésnek! El akartak szökni, agyonvágta őket a villany. Jaj, de sokat szenvedtünk gyerekeim, annyit, mint a Krisztusunk a keresztfán!

Menekülés

nyari_ernone06

Nyári Ernőné, Sárközi Mária

Mindig azt kerestük, hogy tudunk erdőkbe menni, meg majorokba, hogy ne fogjanak el minket, mert ha megláttak, akkor bevágtak bennünket a katonák közé. Olyan éhesek voltunk, hogy a sóskát szedegettük a földről. Elértünk egy magas, gyönyörű házat Németországban. Nagy kutyák voltak. Na, most hogyan megyünk be, meg is esznek bennünket! A gazda észrevett minket, magához hívta a kutyákat, bementünk. Mondjuk neki, hogy hát koncentrációs lágerból jövünk, nix enni, mindjárt mondja, hogy komm, hogy menjünk be. Be is mentünk, adtak pohárba tejeskávét. Akkor kenyeret vágott, ettünk, jóllaktunk. Keresett a lábamra cipőt, mert már feltörte az a rossz bakancs a lábamat, ami volt.

Elindultunk, mindig az erdőkön mentünk. Az egyik falu mellett – nem mentünk be a faluba –, volt egy malom. Odamentünk, mondtuk, hogy honnan jöttünk, nagyon sajnáltak minket. Nagy kenyereket sütöttek, vagdaltak nekünk, meg tejet raktak az asztalra. Mondok az egyik toronyinak, a Zsuzsinak: „hallod-e, el kellene lopni az egyik lábast, hogy az úton tudjunk főzni!” Aztán így is lett, kimostuk a patak mellett, abba főztünk. Elmentünk a rétre, szedtünk sóskát, az erdő mellett meg volt krumpli ültetve, mind kikapartuk, pedig akkor ültethették el tavasszal. Igen éhesek voltunk.

Egyszer elértünk egy házat, bent német katonák voltak. Egy nagy, hosszú parasztház volt. Kértünk tőlük kaját. Féltünk tőlük, csak úgy kopogott a bakancsuk. Jött a katona, aztán azt mondja: Was ist? Mondom neki: koncentrációs lágerből jövünk, fünf tág nix esszen, hát uram fia: na komm, menjünk be – mondta. Nagy, hosszú asztal volt, tele voltak a nagy fazekak hajában főtt krumplival, a kenyér meg volt pirítva. Adtak. Kimentem, láttam, magam vagyok, a többiek elszökdöstek, hátha megfogják őket. Megkerestem őket, elosztottam mindent.

Csehországig mentünk gyalog az erdőkön. Mindig megfogtak bennünket [a német katonák], oszt bezártak minket ilyen pajtába, oszt elmentek. Mondtam magamnak, nem hagyom el magamat, mert akkor ott maradok. Leszedtük a pajta ajtaját és elindultunk. Tizenketten voltunk toronyiak, de voltak ott mások is. Volt egy karácsonyos [fenyőerdő] a pajta mellett, oda mentünk be, mert féltünk, hogy agyonlőnek bennünket. Úgy is egyet, szegényt, meglőttek. A szájába belelőttek, ott meg is halt szegény.

Megmenekülés

Mikor beértünk Pindzerbe, [Pilsen, Csehország] ott elfogtak minket az amerikaiak. Ők adtak enni. A többiek előbb odaértek, mondták, hogy itt vannak ágyak a kaszárnya pincéjében. Egy vagy két hétig voltunk ott. Aztán jött a Vöröskereszt. A magyarokat kérdezték, hogy kik vannak magyarok. Hát kimentünk. Kérdezték a nevünket, és felírták egy papírra. Mondták, hogy üzenhetünk haza. Amikor hazaértem, én kaptam meg a levelet. Azt írtam benne, hogy hamarosan viszontlátjuk egymást, életben vagyok, megyek haza. Egy hónappal előbb hazaértem, mint a levél.

Pilsenből Prágába vittek bennünket, onnan aztán vonattal jöttünk haza Pestig. A vagon tetején utaztunk haza Szombathelyig, onnan meg gyalog jöttünk Toronyig.

Otthon nem tudták, hogy jövünk, de a Lajcsi gyerek, aki bádogos tanuló volt, szembetalálkozott velünk, és vitte a hírt Toronyba. Gyorsabban hazaért, mert biciklivel volt. A réteken keresztül mentünk, aztán futottak elénk az emberek, a parasztok meg mind kint álltak a házak előtt. Az én anyám akkor éppen nem volt itthon, mert Zala fele mentek csereberélni. Vitte a ruhákat, és élelmet kapott helyette. Mondta, amikor hazajött, hogy hallotta, hogy most szálltak le a vonatról a toronyi cigányok, gondolkozott rajta, hogy itthon marad, de el kellett mennie a kis élelemért.

Az öreganyám azt mondta: „Arra kértem az Istent, hogy meglássalak, aztán ha megláttalak, meghalhatok.”

***

Sárközi Mariska nénivel 2005 februárjában interjúztunk a vas megyei Torony községben. Először adjuk közre szavait.

Sárközi Gábor

 

A Roma Sajtóközpont túlélőkkel készített három nyelvű (roma – magyar – angol) interjúkötete itt olvasható.

Toronyi interjúzásunk során több fotót kaptunk a túlélőktől, melyek az együttélés különböző eseményeit rögzítették:

toronyiFocicsapat

A toronyi focicsapat a negyvenes években

HorvathII1917_02A+

Képeslap a frontról – I. világháborús toronyi katonák – köztük roma honvédek

HorvathII1917_01A+

Képeslap a frontról 2 – I. világháborús toronyi katonák – köztük roma honvédek

Szilvinek_szinieloadas1(1937)A

A toronyi színjátszókör a 30-as évek végén. (1937?) Az előadás címe ismeretlen.

Szilvinek_szinieloadas_40-es_evek

A toronyi színjátszókör a negyvenes években. Az előadás címe ismeretlen.

DankoPistaMuzsikaja

A toronyi színjátszókör az ötvenes években. Az előadás címe: Dankó Pista muzsikája. Az előtérben ülő cigány asszonyokat nem romák formálták meg. A háttérben középen, kackiás bajusszal hegedűt fogó roma legény (sajnos) nem tudott muzsikálni. (Gazdag Gyula tanár úr – felső sor, jobbról harmadik szereplő – szíves közlése alapján, aki az alábbi plakátot is rendelkezésünkre bocsájtotta)

plakat

 

Comments are closed.

Videó